Ádám Zoltán: "Hívlak nappal, de nem válaszolsz" (Zsolt. 22, 3.) című kiállítása
A kiállítás március 28-ig bejelentkezéssel megtekinthető
Ádám Zoltán 2017-ben kezdte el azt a sorozatot, melyből most kiállított képei a legfrissebbek. Módszere, hogy különféle bibliafordításokból kiválasztott igéket visz szöveges formában a vászonra vagy egyéb hordozó felületre.
Az friss művek forrása: a Zsoltárok Könyve, Lukács és János evangéliuma és Jakab levele. Ádám Zoltán ez utóbbiból radikális, vagyonokról szóló szövegeket idéz. Megosztani amink van, a rászorulóknak segítséget nyújtani, hisz ez a keresztény hit gyakorlásának egyik alapja.
Ádám képei aktív imákként is felfoghatók, melyek a hit lecsupaszított vázát keresik.
Ahogy az életmű eddigi darabjaiban és általában Ádám Zoltán életében, ezeknek a képeknek az elkészültében is fontos szerepet játszik a zeneiség, a ritmus. Az ábrázolt szövegeknek térbeli érzete van. A dimenziókkal való játék, a végtelenre való utalás különféle lelkiállapotok kifejezései: Istenhez szóló énekek. Amit Ádám fiatalabb korában a zenén keresztül szerveződő közösségben tapasztalt meg, azt most a szövegek képes ábrázolásában próbálja újraélni.
A kiállítási anyagban van egy Luther-portré is, s nem véletlenül. Hisz Luther is visszatért a szent szöveghez mint tiszta forráshoz. Ádám kiállított művein a szövegek képi elemként, jelként való használta az Írás újra és újra való értelmezését helyezi középpontba. A reformáció nem csak megújítást jelent, de visszaalakítást is. Visszaalakítást az eredeti medernek megfelelően.
A kiállítás anyagának egyik előzménye Lakner László 80-as évek elején New Yorkban készített sorozata, az Ómagyar Mária-siralom ihletésére született képei. Lakner elmondása szerint abban az időben erősen hatott rá a metropolisz graffiti kultúrája.
A kiállított tárgyak között van néhány, mely faragott fa tálakra, ovális alapokra készült. E művek alapját Ádám Zoltán egy cigány szobrász barátja faragta. Ádám is graffitiszerű műveket hoz létre: különböző színű tintákat kever össze szappannal, és a száradás után visszakarcolva hozza létre a képet.
Ádám alapkérdése, hogy maradt-e még etikánk? Él-e még bennünk az adni tudás képessége? Észleljük-e a szükséget magunk körül, és képesek vagyunk-e megosztani, amink van.
A műveken megjelenő furcsa áramlások, arany vonalak, karcolatok, fátyolszerű mintázatok e kérdés megválaszolhatóságát legalábbis bizonytalanná teszik számunkra.
