Mindenütt terjed ez a „sebőzés”
A Sebő-együttesnek nevezett jelenség 50 éves.
A Halmos-Sebő páros tevékenységét aggódó szorongással figyelő rádiós népzenei osztály egyik vezető munkatársa így panaszkodott akkoriban: – Mindenütt terjed ez a „sebőzés”.
Való igaz, működésünk nyomában új műfajok serkentek ki, a populáris zene hazai változataként gitárral kísért kamaramuzsika különböző fajtái, mint az énekelt vers, ennek historikus változataként a hiteles népzene, ezzel összefüggésben a történeti muzsika, a népzenei ihletettségű világzene, és végül a kortárs módon erősített rockzene is. Akkor rosszul esett ez a megbélyegzés, de most már szinte büszke vagyok rá.
Úgy alakult, hogy mi az énekelt vers műfaját választottuk, utólagos felismerésünk, hogy az időtlenség miatt. A régen keletkezett dalok, versek képei, felfokozott rezgéshullámai még dallam nélkül is megmozgatják mai érzelmeinket. Hála az írásbeliségnek, hála a szájhagyománynak, ez a készen kapott élménytár meghosszabbítja rövidre szabott életünket.
Nem csoda hát, ha a költők szívesen kalandoznak a múlt leírt szövegei közt éppúgy, mint a szóbeli hagyományok erdejében és erőt merítenek belőle, és játékos felidézésükkel új ötletekhez, új energiákhoz jutnak. A régiek jelenbe átsugárzó letisztult hangja megtalálja az utat lelkeinkhez.
Nekünk, olvasó lelkeknek szerencsére minden korban akadnak olyan költőink, akik felerősítik magukban (és írásaikban) ezt az időtlenségből átsugárzó hangot és vezetőnkül ajánlkozva segítenek, hogy annak továbbsugárzói legyünk.
Műsorunkban kedvenc kortárs költőink – József Attila, Weöres Sándor, Nagy László, Kovács András Ferenc – időtlenségéből mutatunk be hangulatokat.