Live and clean forget from day to day
Mop life up as fast as it dribbles away”
„Élni s feledni váltig napra nap,
Éltet törölni rögvest, ahol csurog:”
(Samuel Beckett, Mirlitonnades, Fűzfahangok – Báthori Csaba fordítása)
Swierkiewicz Róbert legújabb kiállítása egy olyan egyedi tervezésű album eredeti lapjait mutatja be, melyben nyelvi és képi rétegek rakódnak egymásra. Ez a kísérlet nem példa nélküli életművében, hisz korábban is készített olyan albumot, melynek lapjain irodalom és képzőművészet fedésbe került. Ilyen volt a 2002-ben megjelent Ethiope Rimbaud, mely a szeriográf technika mellett a litográfiát is használva Arthur Rimbaud tizenkét Abesszíniából írt levelét dolgozta fel.
Most magyar, angol és francia nyelven, nyomtatott és kézírással Samuel Beckett ötvennégy versére huszadik és huszonegyedik századi performanszokról készített dokumentumfotók kerültek. Az egymásra helyezett rétegek különféle fizikális, szellemi- és idősíkokat dolgoznak egybe. Átfedésük, sajátos viszonyháló, több, mint különbözőségeik összege.
Az egyes síkok szitanyomással kerültek a lapokra: egy szín – egy szita. Egymásra rakódásuk az időt, az élettörténetet, az egyéni és kollektív emlékezetet jelenítik meg. A papírra az kerül, amit a szita átereszt, a nyomaton az jelenik meg, ami az emlékezet szűrőjén átesik. Nyommá válik, nyomot hagy, hogy az újra emlékeztessen valamire. A nyom utal valamire, amit egyszer már áteresztettünk az emlékezet szűrőjén, hogy később újra megkísérelhessük átereszteni rajta.
Egyik a kiállításon bemutatásra kerülő képen Becket egyik idős kori portréja és egy Síva-ábrázolás vetülnek egymásra. Swierkiewicz a táncoló Síva megjelenései közül Natarádzsát választja, aki a tánc királya. Jobb lába a tudatlanságot, a hamis egót képviselő Apaszmara nevű démonon tapos, aki elfeledteti az élőlényekkel, kik is valójában. Natarádzsa elpusztítja a hamis önérzetet, a büszkeséget. Erre az istenábrázolásra vetül Beckett mélyen barázdált, aszkéta arca (makacs emlékfoszlány), kívánság nélküli tekintete. A Beckett életvitelét és művészetét átható aszketizmus maga az állítás, a korszaktörlő, pusztító Síva a tagadás.
A kiállításon Beckett mellett még egy portré kap helyet, John Cage egyik nevető arcképe, melynek kapcsán felsejlenek Cage 50-es években tartott előadásai (Lecture on Nothing), törekvése az intenciómentes művészetre.
Beckett és Cage a csend lovagjai – csepeg át a festék a szitán, ők, az elengedés művészei még nyomot hagynak a papíron, csakúgy, mint az időbe vesző művészet dokumentumai, fotók, amik akciók megtörténtéről tanúskodnak, de nem elevenítik meg azokat.
A szita apró lyukacskáit idővel eltömíti a festék. Most még átcsurog Beckett, Cage, Nam June Paik és a Xertox Csoport akcióiról és más performanszokról készített fotók, emlékképek Indiából. De a végső cél mindennek elengedése, egy belső emlékkép megteremtése, az összes nyom felszámolása.
